2007. szeptember 26.
Sebestyén Márta és Szamosi Szabolcs
közös koncertje a Piusz templomban



Sebestyén Márta és Szamosi Szabolcs

Szép Liliomszál (Musica Sacra Hungariae)

Különleges koncertprogram énekhangra és orgonára, elhangzanak egyházi dallamok, népdalok, valamint kortárs hazai szerzők kompozíciói is, így Koloss István Tinódi-dallamokra írt, latin egyházi szövegű szerzeményei és Békési-Marton Csaba népzenei ihletésű művei is.
Népdal orgonaszóra – első hallásra meglehetősen szokatlannak tűnik a párosítás, ezért is ígérkezik különleges zenei csemegének az a koncert, amelyet Sebestyén Márta népdalénekes és Szamosi Szabolcs orgonaművész közösen ad. Sebestyén Márta, aki több száz fellépéssel a háta mögött meglehetősen rutinos koncertező, mégis nagy izgalommal készül a műsorra, hisz számára is újdonság a népzene és az orgonaszó ilyetén párosítása. Sebestyén Márta Kossuth-díjas előadóművész előadásában magyar népdalok és egyházi népénekek csendülnek föl, szólóban éppúgy, mint orgonakísérettel. Ehhez Szamosi Szabolcs maga készítette el hagyományos dallamok orgona-átiratait. Mint megtudtuk tőle, hallhatjuk kortárs hazai szerzők kompozícióit is, így Koloss István Tinódi-dallamokra írt, latin egyházi szövegű szerzeményeit, valamint a régizene kiváló pécsi művelőjének, Békési-Marton Csabának kifejezetten erre az alkalomra írt művét, amely egy eredeti népdalt ötvöz a zenész saját tollából származó, népzenei ihletésű megoldásokkal. A Szép liliomszál című hangversenyen ének és orgona egyenrangú szerepet kap, hol közösen, hol szólóban varázsolva el a hallgatóságot. Miként már megszokhattuk, az est elmaradhatatlan része a hangszeres improvizáció, de úgy hírlik, Sebestyén Márta szintén vállalja ezt a műfajt is.

Mészáros Endre


A tavaly kezdett közös műsor idén, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon érett tovább, amelyen Sebestyén Márta pályafutása kezdetének 33. évfordulóját ünnepelte, s az előadás koronája közös produkciójuk volt. A mostani program különlegessége, hogy Tolcsvay László Magyar miséjéből is részlet hangzik el, amelyet a szerző maga készített erre az alkalomra. További különlegesség, hogy a koncert időpontja Bartók halálának évfordulója, ugyanazon napé, amelyen Márta egy népdalversenyen véglegesen és visszavonhatatlanul beleszeretett egy csángó népdalba. Talán ezen a napon múlott, hogy fantasztikus pályáján végigkísérhette őt egy ország, és az, hogy többek között ezen a koncerten is hallhatjuk őt.

M. A.


További linkek: